A magassághoz való viszonyom hullámzónak mondható, mióta gyerekkoromban Anyámtól kaptam egy marha nagy pofont, mert a security-nek kellett leszednie egy vízesés tetejéről. Ha valami miatt, akkor emiatt a hely miatt sajnálom nagyon, hogy tériszonyom van. Valaki zarándokként, valaki a sziklákért, valaki a művészetért keresi fel. De hidegen senkit sem hagyhat.
Meteora-kolostorok, Görögország 1.rész.
Hét-nyolc alkalommal jártam Görögországban, máshol jóval többször. Nem is nagyon akarok okoskodni, mert vannak itt nálam jóval nagyobb játékosok. Nem mondok neveket, de végignézve a görög beszámolókat, látszik, hogy miről beszélek.
Az első látogatáskor (Görögország - Törökország , busszal című akciófilm ürügyén ) szerencsére bekerült a programba egy kolostor-látogatás is. Erről az útról részletesen nem írnék, mert kb. 90000 kilométert buszoztunk és azóta még a kocsit is állva vezetem, de egyébként jó volt. Ezután a többi út alkalmával sosem maradhatott ki ez a hely, bármilyen közlekedési eszközzel mentünk. Büszke vagyok rá, hogy Mia kolléganő is hallgatott rám tavaly és az első tranzitszállást Szaloniki helyett a Meteorákhoz tervezte. Kicsit nehéz volt meggyőzni, de sikerült végül. (Közben megkerestem, megtalálható ITT . ) (Aztán beleolvastam és rájöttem, hogy inkább azt kellene olvasni helyettem.... :) Már mindegy. Tudnék még neveket említeni, de nem akarok, mert tényleg mind jó.

Visszatérve az útra, felmentünk a Nagy (Metamorphosis) Kolostorba, mert az idegenforgalmi dolgozónak az volt a leggazdaságosabb. Mert minek annyit gyalogolni, ez közelíthető meg a legfájdalommentesebben. Miután megoldottuk a kolostort, azt mondja az emberünk, hogy "Na akkor indulhatunk is !"
(Aznap kora reggel megálltunk valahol Macedóniában egy kávéra az út mellett. Nem szoktam ilyet csinálni, de valami hihetetlen olcsó áron rám sóztak egy marha nagy ezerfunkciós bicskát. Határozottan éreztem, hogy ez ebben a pillanatban kinyílt a zsebemben.)
- Hová ilyen hamar, öcsém ? - tettem volna fel a kérdést. De csak tettem volna, mert nyitott füllel járva sikerült kifürkésznem a CSOPORT hangulatát, melyet meghatározott az esti Katerini városka főutcája és az ott tárolt görög nemzeti vagyon jelentős hányada, a görög aranytartalék közel 60%-a, amit ezennel ők Magyarországra exportálás céljából megtekintenének. Szégyen - nem szégyen, kussban maradtam, de elhatároztam, hogy nem ez volt az utolsó utam ide. (Mellékesen, aznap este szakadt az eső, így csomó üzletembernek bukott a terve.)
A célom csak annyi lenne, hogy megkedveljétek ezt a helyet. Nem kell vallásosnak lenni, nem kell ikonszakértőnek lenni, csak kicsit leülni, bambulni, gyönyörködni. Nézzük :
Meteora (görög szó) "levegőben lebegőt" jelent. A Pindosz-hegység barlangjaiban, meredek kaptatóin már a 12. századtól megjelentek az aszkézis hívei. A Nagy Kolostor, a Megalo Meteóron megalapítója, az Athosz-hegységből származó Szent Athanaiosz barát csak 1350 körül telepedett le itt. Tanítványa, Joaszaph, a szerb király fia tovább bővítette a kolostort. A 15-16. században, amikor a török meghódította Thesszáliát, sok új közösség alakult. A 17-18. században a közösségek lassan hanyatlásnak indultak, több közülük feloszlott. Csak a 19. században figyelt fel rájuk néhány utazó, akiket egyre több látogató követett.
|
A Meteorák a legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban. A vidék és a hegység elnevezése: sajátságos környék tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. Maguk a sziklák egyenként 100-150 m magasak.
Meteorákon huszonnégy bizánci kolostor található, melyek egyenként 600 évnél idősebbek, de ma már csak ötöt használnak a szerzetesek. Az épületek a thesszáliai Pindosz-hegységben elszórtan, csaknem 300 m magasan, alig megközelíthető, meredek hegycsúcsokon helyezkednek el, és a Pindosz folyó völgyére néznek.
1920-ig ezeket az épületeket csak létrákon lehetett megközelíteni. A létrák egyenként 30 méteresek, vagy ennél magasabbak voltak, némelyeket a sziklákhoz rögzítették. Az I. világháborút követően, különösen az 1960-as évektől új utat építettek Kalambakától a kolostorokig. Ma már hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon és mély szakadékokat áthidaló hidakon bárki elérheti az épületeket.
|
Főbb kolostorok :
Metamorphoseos-kolostor (Megalo Meteoro):

|
Az előbb már utaltam rá. Ő volt az első élmény. a busz viszonylag könnyen parkol, utas kiszáll, egy rakás szuvenír-bódé közt megközelíti a lépcsőt. Itt említeném meg, hogy a kolostorok jellegzetessége, hogy lépcsőn közelíthetők meg. (Lift nincs, bár egy hazánkfia segítően megjegyezte: "olyan hidraulikát tennék ide, beszarnának.", de 2 éve ez még nem működött sajnos.) Gyönyörű kilátás, de az előbbiek miatt nem éppen a nyugalom szigete. Alapmű, kihagyni nem szabad.
|
613 m tengerszint feletti magasságban, Piniosz felett pedig 475 m magasan emelkedik. Athanassios szerzetes alapította templomát 1380-ban. 1388-ban (Simeon), és 1541-42 – ben új épületrészekkel gazdagodott. Belső díszítése: gazdag ikonosztáz aranyozott fából, intarziatechnikával kidolgozott pátriárkatrón, freskók a 16. századból. A főtemplomhoz további három épület, és kápolnák csatlakoznak: az Agios Athanassios kápolna, az Agios Konstantinos és Agia Heleni (1769) illetve a Szent János kápolna (1600). 1923-ig csak létrákon lehetett megközelíteni, most lépcsők vezetnek fel az épülethez. Kincsei relikviák, a bizánci császárok ajándékai, keresztek, amulettek, ikonok, kézzel írott kódexek és 600 kötetes könyvtár.
Varlaam-kolostor:

|
A kép kicsit csalóka, lényegesen nagyobb igénybevétellel jár. Meredekebbek a lépcsők, és több is van belőlük. Emiatt kicsit csendesebb, jobban eloszlik a nép. Az előtérben látható híd el is vesz a versenyzőkből néhányat, ugyanis át lehet látni a szerkezeten. Sör és csukott szem kombóval az akadály leküzdhető tériszonyosoknak is. A jobb szélen látható csörlő-terasz eléggé el van dugva, tessék keresni kicsit, érdemes. A csörlőt tényleg használják ma is, sajnos csak teherszállításra. Egy 12000 literes víztárolóedény található az egyik hűvös helységében, melyben az esővizet gyűjtötték a vezetékes víz megjelenése előtt. Jelenleg 7 szerzetes lakja.
|
Varlaam szerzetes élt itt, 1350-ben ő építette az első kápolnát a sziklán. 200 évvel később Theophanis és Nectarus építette fel a Szent Trion Hierarchon templomot a régi alapjaira. Ehhez csatlakozott az Hagion Panton és Szent János templomok felhúzása. 1627-ben renoválták a Trion Hierarchon (Stergion és Kyrillos szerzetesek) templomot. 1922-ben látták el lépcsőkkel, de teherhordásra még ma is használják a hálókat. Kincsei a sekrestyében találhatók: szentek relikviái, liturgiaöltözetek, keresztek, a kolostor alapítójának vasöve, aranyozott oltárterítők, pergamenre írott kéziratok és könyvek százai.
Agia Triada (Szentháromság) -kolostor:

|
Ez egy nagyon szép feladat. A társaság fele eleve el sem indul, a lemorzsolódás nagy. Ha a barátainkat rá tudjuk beszélni, lefelé már nem biztos, hogy azok lesznek. A strázsamester az ajtóban tudatában van annak, hogy aki idáig felmászik, azzal mindent meg lehet csinálni. Amikor legutóbb voltunk olyan igazolványaink voltak, amivel a világ összes múzeumába való belépésen túl ki-be lehet járkálni a NASA-hoz, valamint szabadjegyet biztosít a következő mars-expedícióra. Az őrt ez hidegen hagyta. Minket meg az őr. Mivel annyira megkevertük szegényt, kifelé jövet megvettük a jegyet. Sőt a kolostorban gyertyát gyújtogattunk, bedobtuk a pénzt is a dobozba. Éreztük, hogy nem mindig van igazunk akkor sem, ha igazunk van. Azt a klasszikus személyszállító kis szerkezetet itt megfigyelhetjük működés közben. A parkolótól indul.

Nehezíti a túrát, hogy parkolás után erős lejtmenet jön és utána kezdődnek a lépcsők. De ezt is érdemes bevenni a programba, mert itt is gyönyörű a panoráma, a sziklákon lévő harangokik is érdemes kimászni. A bejárattal szembeni szikla pedig rendkívül élvezetes. Ha onnan leestem volna, kábé most érnék le.
|
Dometios alapította 1458-1476 között. Az Agia Trias kápolna kétoszlopos stílusban épült, 1692-ben freskókkal díszítették. A kolostor bejáratánál egy kisebb kápolna áll, Damaskinos, Arsenios és Ionas szerzetesek festették falait. 1888-ban látták el lépcsőkkel, melyet 1925-ben további 140 lépcsővel egészítettek ki.
LAPOZZ A 2. RÉSZRE !